Gyakran Ismételt Kérdések

Hogyan zajlik a programindító konzultáció?

Ideális esetben 3 munkanapot vesz igénybe:
Az első nap, 2 szakember jelenlétében a gyermek részletes, játékos készségfelmérésével telik, az ABA területén standardnak számító ABLLS (Assessment of Basic Language and Learning Skills – J.W.Partington) alkalmazásával, továbbá a szülők alapfokú képzése is ekkor veszi kezdetét.
Második nap a család megkapja a gyermek felmérése alapján összeállított egyéni fejlesztési programot és feladatlapot, majd munkatársunk segítségével megmutatjuk és gyakoroljuk, hogyan tudják gyermeküket játékos eszközökkel együttműködésre motiválni.
A harmadik nap a szülők gyakorolják gyermekükkel az előző napokban tanultakat a terapeuta instrukciói és a feladatlap leírásai alapján.
Az útmutatásokat és ajánlásokat utólag írásban rögzítve megkapják a családok a részletes feladatlapokkal és ütemtervvel együtt.

 

Mikor kérjünk 2, illetve mikor 3 napos programindító konzultációt?

Az, hogy a család melyik időtartamot választja a programindításra több tényezőtől is függ.
A családok jelentkezését követően kitöltendő „Szülői kérdőív” alapján, munkatársaink ajánlást tehetnek, hogy a 2 vagy a 3 napos konzultáció lenne-e a megfelelő, azonban minden esetben a család dönt erről. Belátásuk, igényeik (pl.:gyermek állapota, felmerülő problémák mennyisége, súlyossága, betanítandó személyek száma, stb…), és lehetőségeik (pl.: szabadnapok száma, anyagi megfontolások, stb…) alapján választhatnak a két  alternatíva közül.
Természetesen, a 3 nap folyamán több idő adódik az ismeretek elmélyítésére, a különböző (tanítási) technikák elsajátítására, begyakorlására, valamint ebbe az időkeretbe, igény és lehetőség szerint intézményes obszerváció (a gyermek saját bölcsődéjében, óvodájában vagy iskolájában történő megfigyelése) is beépíthető.
Ez utóbbi lehetőség a 2 napos konzultáció során nehezebben kivitelezhető, hiszen a gyermek képességfelméréséhez az egyéb elméleti és gyakorlati ismeretek felelősségteljes átadásához 2 nap minimálisan szükséges. Tudjuk azonban, hogy sok család számára ez komoly anyagi megterhelés, ezért fejlesztettük ki a 2 napos ellátási modellt is.

 

Hol történik az első konzultáció?

Amennyiben a konzultáción részt vevő család Budapest közigazgatási határain belül él, az ő otthonukban kezdjük meg a programindítást díjmentes kiszállással. Budapest közigazgatási határán kívül 100.-/km kiszállási díjat számítunk fel, melyből esetenként fedezzük az utazás miatt kiesett munkaórák, illetve az utazás egyéb költségeit (úgy mint: vonatjegy, buszjegy, benzin, illetve kalkulált amortizációs díj az alapítvány autójára). Azoknál a családoknál, akik Budapesttől olyan távolságban élnek, mely az utazás hosszúsága miatt technikailag lehetetlenné teszi a programindítást (például maga az utazás oda-vissza egy egész munkanapot venne igénybe), esetenként a család külön kérésére lehetőség van fővárosi központunkban megtartani a két-, vagy háromnapos képzést. Mivel hiszünk abban, hogy az otthonában történő változtatások hozhatják meg a leghathatósabb eredményeket, ezért törekszünk arra, hogy a gyermek természetes környezetében tarthassuk meg a programindítást. Azonban vannak olyan családjaink, akikkel a kezdetektől a budapesti központunkban dolgozunk és a tapasztalat azt mutatja, hogy a módszer így is működik.

 

Mivel készüljünk a programindításra?

Nagyon jó, ha sikerül előzetesen összeállítani egy listát arról, hogy melyek azok a tevékenységek, játékok, tárgyak, melyeket a gyermek nagyon szeret, amelyekhez erősen ragaszkodik. Ha esetleg valamilyen nassolnivalóról van szó, jó, ha be is tárazunk belőle valamennyit a két vagy három napra. Ezen felül, beszélő gyermek esetén hasznát fogjuk venni a programindításon egy hang, vagy szólistának is. (Azoknak a hangoknak, és/vagy szavaknak a gyűjteménye, melyeket a gyermek érthetően mond, használ.)
Ezen felül semmi másra nem lesz szükség, csak elszántságra és lelkesedésre! :)

 

Hányan lehetünk a programindításon?

Nincs számszerű korlát, hogy hányan lehetnek jelen. Sőt. Minél több olyan személy vesz részt az elméleti és gyakorlati képzésen, aki a gyermekkel napi kapcsolatban van, annál jobb! A résztvevők száma nem módosít a programindítás költségein.
Az egyetlen korlát, amelyet érdemes figyelembe venni: a gyermek érzékenysége a tömegre.
S hogy a GAPS Alapítványtól hány emberre kell számítani? Első nap két szakember van jelen, a második és harmadik napon pedig általában egy. Az első napon az egyik munkatársunk a gyermek részletes képességfelmérését végzi el, hogy minden fejlődési területen (hallás utáni beszédértés, beszédprodukció, vizuális képességek, kooperáció, szociális kapcsolatok stb) megállapíthassuk a kiinduló szintet, így a továbblépéshez szükséges feladatokat mindig az adott gyermek egyéni szintjéhez tudjuk igazítani. A másik szakember ez idő alatt a gyermeket körülvevő felnőttek oktatását végzi el (illetve kezdi meg), hogy a módszer elméleti alapjait is megérthessék és elsajátíthassák.

 

Ki végzi az ABA-VB terápiát?

A jelenlegi ellátási modellünk keretében otthoni terápiás programokat dolgozunk ki, és szolgáltatásunk utánkövetésekre épül. Tehát a programindítást követően havi, kéthavi rendszerességgel találkozunk újra a családokkal (igény szerint): ekkor vizsgáljuk felül a gyermek aktuális tanulási programját, s beszélünk a felmerülő problémák kezelési lehetőségeiről. Terapeutát nem tudunk biztosítani (de szívesen összekötjük a már gyakorló terapeutákat az új családokkal). Általában a terápiát a szülők, vagy közeli rokonok, illetve egy lelkes bébiszitter végzi. A legfontosabb a megfelelő hozzáállás, mivel a gyakorlati munkát felügyeljük, az alapvető tanítási technikákat pedig alapítványunk szakemberei a programindítás során, illetve az utánkövetések alkalmával megtanítják Önöknek.

 

Mi történik a programindítás után? Hogyan tartjuk a kapcsolatot?

Az első találkozásunk után néhány nappal, mikor a családban megkezdődik a gyakorlati munka, illetve leülepszik az a rengeteg tudás, melyet két, vagy három nap alatt elsajátítottak, sok kérdés szokott felmerülni. Ezeket érdemes összegyűjteni és e-mailben a gapsalaptivany@gmail.com címre elküldeni.
Ezen felül sürgős kérdések megválaszolására, időpontegyeztetésre telefonon is elérhetőek vagyunk a meghatározott időpontokban és telefonszámokon (lásd: Kapcsolat menüpont).
Feltétlenül bíztatunk mindenkit aki a gyermekkel dolgozik, hogy készítsenek videofelvételt egy foglalkozásról, melynek elemzése után szintén tudunk hasznos tanácsokkal szolgálni: milyen módon lehetne még hatékonyabbá tenni a foglalkozásokat.
A tanulási program egy követése konzultációkon keresztül valósul meg. Ezeket havonta, kéthavonta érdemes igénybe venni, mikor már megszaporodtak a „tudott” feladatok, új kérdések fogalmazódtak meg, új fejlődési területen tudunk elkezdeni dolgozni (pl. amikor megindul a beszéd). Esetleg amikor új viselkedés-problémák merülnek fel.
A konzultáció egy-vagy kétnapos, s ennek során kollégánk megfigyeli az otthoni terápiás munkát, kijavítja az esetleges technikai hibákat, új, szükséges  tanítási technikákat tanít meg, felméri az aktuális fejlettségi szintet. Majd néhány napon belül elküldi a család számára e-mailben az új tanítási programot, mely tartalmazza a konzultáció során felmerült kérdésekkel kapcsolatosan megfogalmazott javaslatokat.
Lehetőség van skype-konzultáció igénybe vételére is, melyet előzetes időpont egyeztetés után tudunk megtartani.

 

Igaz, hogy csak heti 40 órában hatékony a terápia?

Való igaz, hogy a terápia hatékonyságának egyik fontos eleme a magas óraszám. Ez heti 25 és 40 óra közötti terápiát jelent átlagosan (napi szinten tehát 3,5- 8 óra).
A tapasztalataink azt mutatják, hogy napi 2-3 óra terápiával már  jelentős eredményeket lehet elérni. Fontos azt is tudni, hogy a nap legtöbb tevékenysége (a terítéstől kezdve a kerti hintázáson át) tanulási lehetőséggé formálható a megfelelő szemlélet és gyakorlati tudás birtokában , ezért senkit ne rémisszenek el ezek a számok. A magasabb óraszám a tanulás tempójára és nem annak minőségére van hatással.
(Vegyük figyelembe, hogy ahol ezeket a számokat megállapították, ott az egészségügyi biztosító támogatja a terápiát, tehát az állam által fizetett terapeuták tudják például váltani egymást 3-4 óránként).

 

Miért kerül ennyibe a programindító konzultáció? Mit kapunk?

A 2x vagy 3x 6-8 órát igénybevevő, programindító konzultáció során, melynek első napján 2 szakember van jelen, a gyermek egy részletes (játékos) képességfelmérésben részesül. Ezek alapján az alapítvány munkatársai egy egyénre szabott tanulási programot dolgoznak ki, figyelembe véve a gyermek erősségeit, gyengeségeit, tanulási tempóját. Ezzel párhuzamosan a család és a családot segítők köre elsajátítja az ABA módszer elméleti és gyakorlati alapjait. A felmerülő egyéb kérdések (étkezési-, viselkedési problémák…stb) megvitatása alapján további egyénre szabott technikák kerülhetnek be a programba. Ezáltal a család egy konkrét, egyéni igényeknek megfelelően kidolgozott, részcélokra lebontott, tanulási és/vagy viselkedés-korrekciós programokat tartalmazó, „eszköz-csomagot” kap a kezébe, amely folyamatos szakmai felügyelet mellett revidiálódik a gyermek képességeinek változásával összhangban. Így a család maga mozdíthatja elő gyermeke fejlődését a mindennapokban, otthoni környezetben.

Az összegek mértéke a jelenleg országunkban egyéb, mérvadó szervezetek által ajánlott árakkal összhangban lettek megállapítva. Figyelembe véve a vizsgáló és fejlesztő foglalkozások átlagos óradíjait (4-7000 forint/óra), valamint az alapítvány működési költségeit.
Összehasonlító példaként lásd: az eredeti (nem támogatott) vizsgálati árat: http://www.autizmus.hu/TajekoztatoAmbulancia.shtml

Alapítványunk non-proft jelleggel működik, minden befolyó összeget működési és fejlesztési költségeink fedezésére fordítunk. Mivel az ABA terápia jelenleg csak külföldön tanulható, a szakkönyvek, továbbképzések és nemzetközi képzési díjak fedezése is ebből történik.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy felkutassuk és elnyerjünk olyan pályázatok és az egyéb támogatási források nyújtotta lehetőségeket, melyek által a családok kedvezőbb anyagi feltételek mellett tudják igénybe venni alapítványunk szolgáltatásait.
Továbbá, arra biztatjuk a családokat, hogy ők is keressék az egyéni támogatási lehetőségeket, hiszen mi is ismerünk több olyan lelkes szülőt, akik egy-egy nagylelkű szervezet, vagy munkáltató anyagi hozzájárulása révén segítheti gyermeke fejlődését.